9.- Édes hármas

Június 18., szombat

Ma reggel végre mosollyal az arcomon keltem ki az ágyból, mivel tudtam, hogy ma mi vár rám. Gyorsan elmentem letusolni a folyosó végén lévő közös fürdőbe, majd törölközőbe csavarva jöttem vissza a szobánkba. Mivel a többiek már elmentek dolgozni végre kiélvezhettem az "üres" szobát. Bekapcsoltam egy kis zenét a telefonomon, és öltözködés közben táncra is perdültem. Az új, alig használt fürdőruhámat vettem fel, arra pedig egy könnyed, csíkos, egyberészes ruhát. Mikor az órámra néztem már 8:58 volt, így gyorsan felhúztam az egyik papucsomat, a napszemüveget is a fejemre tettem és már zártam is a szobánkat. Gyors léptekkel mentem a büféhez, nem akartam megváratni Kornélt. Mikor messziről megpillantottam, a meztelen felsőteste csak úgy rikított. Nem azért, mert olyan fehér lett volna, sőt kifejezetten szép, napbarnított színe volt, és enyhén kidolgozott a felsőteste.
- Remélem nem várattalak meg?- mire ő csak elmosolyodott és két puszival üdvözölt.
- Mehetünk?
- Persze.
Kezdetét vette a nap, ami egyáltalán nem úgy alakult, mint ahogy én azt elterveztem. A part nem volt messze a büfétől, így nem volt alkalmunk túl sokat beszélgetni, de mikor a partra értünk a szó is bennem rekedt. A homokos részen éppen pakolt ki Szabina a táskájából, mellette az Adonisz testű pedig csak állt és nézte a vizet. Mikor ő is észrevett széles mosolyra húzódott a szája és integetett, mint egy agyatlan.
- Ez ugye csak valami tréfa.- mondtam inkább magamnak, de Kornél is meghallotta.
- Nem nagyon bírod őket?- kérdezte Kornél
- Az nem kifejezés.
- Akkor csak köszönünk nekik.- mondta mindenféle bánkódás nélkül.
Elindultunk feléjük, mire Marci még jobban vigyorgott, Szabina persze csak fintorgott és inkább arccal lefelé feküdt le napozni.
- Sziasztok.- köszönt először Kornél én pedig csak bólintottam.
- Hello, foglaljatok helyet.- mutatott az ő törölközőjére.
- Mi még megyünk tovább.
Marci arcáról az eddigi magabiztos mosoly eltűnt és helyette harag jelent meg. Kornél is érezte a feszültséget éppen ezért el is köszöntünk tőlük.
- Sajnálom. De ritkán van szabadnapom és azt nem velük akarom eltölteni.
- Érthető.
Elhelyeztük egymás mellett a törölközőinket, majd levettem a ruhámat és eltettem azt a táskámba. Mikor Kornél éppen felnézett a pakolászásból a szeme megragadt rajtam. Titkolni próbálta, de nem igazán ment neki, így mentette a menthetőt.
- Nagyon sokat takart a ruha. Csodálatos alakod van.- nézett most már végig rajtam minden szégyenkezés nélkül.
- Köszönöm szépen.- pirultam el egy kicsit.- Fürdünk?- törtem meg ezt a számomra kissé kínos pillanatot.
- Hát jobb is ha lehűtöm magam.- majd evvel berohant a vízbe, én pedig követtem. Iszonyatosan hideg volt a víz elsőre, így szinte csak dideregtem. Mikor ezt észrevette Kornél odajött hozzám, elkapott a derekamnál fogva és beleborultunk a vízbe. Magam sem tudom miért, de ezt mindegyik srác élvezi. Mikor feljöttünk a felszínre kicsit sem voltam dühös rá, egyszerűen élveztem.
- Úszunk egy kicsit, mert ide fagyok?- kérdeztem didergő ajkakkal. A szeme a számra vándorolt én pedig zavaromban félrehúztam azt, amitől kizökkent és újra a szemembe nézett.
- Ahogy akarod. De tudd, hogy verhetetlen vagyok.- mire ezt kimondta már úsztam is befelé, magam mögött hagyva Kornélt, aki hangosan nevetve vetette magát utánam a vízbe. Mikor már jól lehagytam és elég mély volt a víz is, nagy levegőt vettem és lementem a víz alá majd kézen álltam. A bokámat hirtelen elkapta valami, mire bepánikoltam, egy adag vizet benyeltem és még a bokámat is kificamítottam mikor hirtelen fel akartam állni. A sérült lábamra nem bírtam ráállni, így a mellettem lévő Kornál nyaka köré tekertem a karomat és ráakaszkodtam.
- Bocsi, de azt hiszem kificamodott a bokám.
- Az én hibám, megijesztettelek.- esedezve nézett rám, szinte kölyök kutyaszemekkel. Az ölébe kapott és kivitt a partra. Marci persze várta ezt a pillanatot és szinte rögtön ugrott.
- Mi történt?- futott oda hozzám, mikor Kornél letett a törölközőre
- Kificamodott a bokám.- még csak rá sem néztem, inkább a bokámat tanulmányoztam, hogy dagad-e.
- Megijesztettem. Elkaptam a lábát, miközben ő kézen állt.- gondolom Marci értetlen arckifejezésére adott választ.
- Hogy lehetsz ekkora idióta!- hurrogta le, mire mindketten felkaptuk a fejünket.
- Te nyugodtan elmehetsz.- közöltem vele finoman, hogy nem akarom őt a közelemben látni.
- Be kéne vinni a kórházba.- szólt bele továbbra is.
- Semmi bajom. Elmehetsz!- utasítottam, mintsem mondtam.
De Marci csak nem akart tágítani.
- Megoldom én öreg.- fogta meg a vállát, mire ő azt lerázta és végre ott hagyott minket.
- Ebbe meg mi ütött?- nézett utána.
- Azt nem tudom. De azt hiszem nem dagad a lábam.- mondtam vigyorogva, hátha őt is felvillanyozza ez a hír.
- Akkor ma már nem lesz több fürdés.- vigyorgott én pedig szégyelltem magam, hogy ennyire elrontottam a napot.
- Legalább benned már nem teszek kárt.- nevettem fel.
- Én egy kemény szikla vagyok, ha valamilyen kárt akarnál okozni nekem, az inkább neked fájna.- vigyorodott el magabiztosan, mire csak a szememet forgattam és nevettem. Lefeküdtem és az eget kezdtem el bámulni.
- Te nem idevalósi vagy ugye?- kérdezte kissé szomorkásan, amit nem igazán értettem, de válaszoltam.
- Nem, én Szegedi vagyok.
- Pf, hogy kerültél te ide?
- Magam sem tudom, de mindig is kiakartam próbálni a balatoni nyári pörgést.- vontam meg a vállamat.
- És hogy tetszik itt? Olyan amilyet vártál?
- Nem egészen. Az emberek itt iszonyat bunkók, pedig eddig azt hittem, hogy otthon vannak a legbunkóbb emberek.- nevettem el saját meglátásomon.
- De azért sikerült pár emberrel jóban lenned nem?
- A főnököm nagyon rendes. Egyáltalán nem rá ütött Szabina. A két szobatársammal is elvagyok, de teljesen más világok vagyunk, ja meg munkatársak között ott van Tomi is, de azt hiszem ő többet akar, mint barátság. Most pedig megismerkedtem veled. Te vagy a legjobb fej.- hallottam, hogy ezen jót mosolyog, én pedig ennek csak örültem.
- Örülök neki, ha így gondolod.
Személyes dolgokról kérdezgetett, mint például a család vagy előző párok.
- Anya nem is akarta, hogy ide jöjjek.- nevettem fel.- De hát egy anya már csak ilyen.- mosolyogtam továbbra is és folytattam a beszámolót.- Ő a legszigorúbb anyuka, akit valaha megismertem, ennek ellenére nagyon szerethető. Apa kicsit lazább, de anyát pártolja általában, már ha itthon van, mert rengeteget dolgozik. - megálltam egy pillanatra és gondolkoztam mit is mondhatnék még.- Egyedülálló vagyok. Azt hiszem nincs más a családomról.- fejeztem be és néztem rá, jelezve, hogy most ő következik.
- Én is a szüleimmel élek. Már említettem, hogy az apám autószerelő, de ő nem olyan laza, mint a tiéd. Anyám pedig már meghalt 4 éve. Viszont nekem van egy kis öcsém.- nagyon szeretetre méltóan beszélt a családjáról, a tragikus esemény ellenére.
- Sajnálom.- mondtam az anyukájára.
- Semmiség. Akkor most jöhetnek a volt pasik.- villanyozódott fel, rajtam viszont láthatta, hogy nem akarok erről nagyon beszélni, így ő kezdte.- Egy komoly kapcsolatom sem volt, legalábbis szerintem, így visszagondolva egyik sem jelentett sokat. Ha viszont időre nézzük, akkor volt egy másfél éves kapcsolatom. A csaj megcsalt a legjobb haverommal.- ekkor Marciék felé nézett, ami miatt gyanússá vált a dolog. És egy pillanat múlva már fel is világosodtam. Lehet, azért mondta tegnap Marci, hogy ne használjam ki, mivel ez már megtörtént vagy éppen nem akarta, hogy ezt megtudjam.
- Marcival?- szaladt ki hirtelen a számon. Kornél csak halvány mosollyal bólintott egyet. Láttam, hogy még mindig egy kissé fájó pont ez neki, ezért nem is faggattam tovább inkább elkezdtem én.
- Bajtársak vagyunk.- próbáltam vidítani.- Annyi különbséggel, hogy nekem egy három éves kapcsolatom ment tönkre pont az érettségim előtt. Ez miatt nem is vettek fel a fősulira.- tettem hozzá.- Ráadásul engem nem is egyszer csalt meg.
A szívem sajgott pedig már egy éve ennek, hogy teljesen vége, de mégis első szerelem.
- Előtte nekem sok kavarásom volt, de ő volt az első szerelem. Tudod a rózsaszín felhő meg hasonlók, mind megvoltak. Annyira vak voltam, hogy mikor 2 év után kiderült az első megcsalása én megbocsátottam neki. Mondván, hogy megváltozik. Nem tette, így újra és újra megcsalt, míg végül a földig nem tiporta a büszkeségemet és végül a szüleim vetettek ennek véget. Azóta semmi komoly. Nem bízok a férfiakban és többször is kiderült, hogy ezt nagyon jól teszem.
Ekkor megint csak Marci jutott eszembe. Ő is ugyanolyan szemét alak, mint az előző pasim volt.
Éppen új témába kezdtünk volna, mikor Marci és Szabina jöttek oda hozzánk.
- Jöttök ebédelni?
Kornél rám nézett, mire én megadóan bólintottam. Kicsit éhes lettem és Szabinát is jól esik dühíteni.
Mindkét fiú egyszerre hajolt le értem, hogy felsegítsenek. Szabina viszont megfogta Marci vállát, hogy visszahúzza, de az lerázta magáról, emiatt én kaptam a "kinyírlak" tekintetet Szabinától.
- Majd Kornél segít.
Szeretem dühíteni a jelenlétemmel Szabinát, de nem akarom megalázni, az nem én vagyok.

8.- Új kezdet

Június 11., szombat

A tegnap este után Marci úgy gondolta, hogy a szava érvényét vesztette és megjelentek Szabinával együtt a büfében. Már az egyik lány ment volna őket kiszolgálni, de én leváltottam és mosolyogva mentem oda hozzájuk.
- Mit hozhatok?- kérdeztem mosolyogva, közben pedig csak Marci reakcióját figyeltem.
- Te meg minek örülsz?- kérdezte Szabina, de még ez sem tudta elrontani a kedvemet.
- Csak jó kedvem van.- fordultam felé, majd újra megkérdeztem mit hozhatok és végre értelmes választ is adtak. Mikor bementem a pultba magam elkészíteni a rendelésüket Tomi odajött hozzám.
- Minden rendben van veled?- kérdezte gyanakodva.
- Minden a legnagyobb rendben.- és már vittem is ki a rendelésüket.
Lehet, hogy nem teljesen őszinte a mosolyom, de ez senkinek sem tűnik fel míg én azt nem akarom. Új kezdet, új remény. Lehet, hogy még rám kacsint a szerencse és valami jó palit sodor az utamba. A munkámat mosolyogva végeztem, teljes odafigyeléssel. Amint lejárt a műszakom a többi munkatársammal együtt elmentünk egy kicsit szórakozni. Elmentünk a szállásra megfürödni és átöltözni, majd nyakunkba vettük az éjszakát. A fiúkkal nem sokáig mentünk, ugyanis az egyik játékteremnél meg is álltunk. A fiúk először kiélték kisfiús énjüket, majd biliárdozni kezdtünk, amibe már mi lányok is csatlakoztunk. Az első mecset lejátszottuk mi, aztán pár fiú kihívott minket, a fiúkba pedig rögtön kapcsolt a harci szellem és természetesen állták a kihívást.
- Ti jobb ha ebből kimaradtok.- mondta ezt az egyik gyerek, mire mi vitatkozni kezdtünk velük, hogy ebből aztán minket se hagyhatnak ki. Az ellenfelek persze ezen jót nevettek és szinte biztosra vették, hogy nyerni fognak. Egy mosolygós, kisgyerek kinézetű srác kezdte az ellenfelek közül, akin látszódott, hogy élvezi a helyzetet. Első lövésre kettőt is belőtt, mire a csapata éljenezni kezdett.
- Nyugalom még csak most kezdjük.- próbáltam csitítani a kedélyeket, mire a srác felfigyelt rám, jó alaposan végignézett majd újra mosolygott, közvetlen rám. A meccs további részében le sem vette rólam a szemét, ezért nem volt őket nehéz leverni. Egy kis pucsítás és teljesen elvesztették a fejüket. Ennek következtében mi nyertünk és csak hüledeztek, hogy ez hogy történhetett. Miután nyertünk én a pulthoz mentem valami italt kérni magamnak. Leültem míg készítették és a mellettem lévő szék sem maradt túl sokáig üres. A srác leült mellém.
- Meghívlak.- jelentette ki, mikor kiadták az italomat, mire én azt elvettem és szó nélkül mosolyogva távoztam. Ő kifizette az italomat és jött utánam, de hiába. Nálam nem fog labdába lőni. A Balaton teljesen elveszi az ember eszét, de én még egyszer nem követem el ugyanazt a hibát.
- Kornél vagyok.- nyújtotta a kezét, amit én csak néztem a szívószálam mögül. Mikor nem fogtam vele kezet ő azt visszahúzta. Kicsit zavarba jött, hogy ennyire nehéz eset vagyok, de nem adta fel.- És te?
Nyeltem egy nagyot majd letettem a poharat a kis asztalra.
- Iza.- válaszoltam úgy, hogy oda se néztem.
- Ismerős vagy, de nem tudom honnan.- jegyezte meg, mire én jót nevettem magamban, hogy ennél jobb dumával is előállhatott volna, de nem fogom a földbe tiporni emiatt.
- Találkozhattunk már valahol.- folytatta tovább, de én csak ingattam a fejemet. Nekem tényleg nem tűnt ismerősnek, így eszembe sem jutott, hogy már találkozhattunk volna.
- Nem vagy túl beszédes.- szögezte le mosolyogva, mire egy kis mosolyt csalt az arcomra.
- Nem vagy te túl fiatal ehhez?- mutatok a helyre.
- Ahha..Szóval, így akarod megtudni a koromat.- poénkodik, ami rám is hatott ugyanis széles mosolyra húzódott a szám.- Megsúgom, hogy elmúltam már 18.
- Örülök neki.
És te?- nehogy itt apukád leüssön. Nézett körbe tettetett ijedtséggel. Evvel csak tovább fokozta a jó kedvemet, így a nyelvem is megeredt.
- Megsúgom, hogy apukám nagyon nagyon messze van. Nincs okod félni.- próbáltam én is felvenni a tempót vele.
- Huhh.. most megkönnyebbültem.- törölte le a homlokát, mintha megizzadt volna.- Na, de most komolyan! Honnan vagy nekem ismerős?
- Komolyan nem tudom.- mosolyodtam el a héten úgy igazán őszintén. Tud valamit a srác.
- Gyönyörű a mosolyod.
- Ezt el se kezd.- szögeztem le, de még mindig mosolyogva. Ez a gyerek elragadó, de nem úgy, mint férfi.
- Csak az igazat mondtam.- vonta meg a vállát.- De akkor tudod mit, olyan csúnya vagy, mint a bűn.
- Köszönöm szépen a bókot.
Lelohadt az arcáról a mosoly és komolyan folytatta.
- Te tényleg nem vagy százas.- nevetett fel a saját sértésén.
- Ha tovább bókolsz, még a végén elpirulok.
Erre olyan nevetőgörcsöt kapott, hogy szó szerint leesett a bárszékről. Az asztal alá néztem, hogy még él e, de továbbra is csak nevetett és fetrengett a földön. Körbe néztem, hogy mennyien látják ezt a jelenetet és mivel kellően néztek leugrottam a székről és próbáltam felsegíteni, de annyira nevetett, hogy ez nem volt egyszerű.
- Hagyd már abba, mindenki minket bámul.- erre már ő is felnézett és tovább vigyorgott, majd végül felült vissza a székre.
- Életemben nem találkoztam még olyan lánnyal, aki csinos, okos és humoros is egyben. Ritka az ilyen.- mondta még mindig mosolyogva
- Örülök neki, hogy én lehetek az első. Azt hiszem ez megtiszteltetés.- mosolyodtam el újra én is.
Egy ideje már beszélgettünk, mikor az egyik munkatársam odajött hozzánk, hogy ők mennek haza, ha akarok mennyek velük én is.
- Persze megyek én is.
Álltam fel a székből. Majd Kornélhoz fordultam.
- További szép estét!- illedelmesen felállt és két puszit nyomott az arcomra.
- Remélem még összefutunk.- búcsúzott el.


Június 17., péntek

Mai nap megint délutános műszakban voltam, így a péntek esti nagy forgalmat megint én kaptam meg. Nem búslakodtam, de egy szabad pénteket már eltudnék képzelni magamnak, ugyanis már hetek óta nem bírtam magamat beosztani. A mai péntek sem telt máshogy, Marci ma is megjelent csak most nem a barátnőjével, hanem a haverjaival. Ma én voltam a beugrós pincér, így én mentem ki hozzájuk. Mikor az asztaluknál álltam csak akkor vettem észre Kornélt, mire mosolyra húzódott a szám. Felállt odajött hozzám megölelgetett és két puszit adott az arcomra. Nem törődtem avval, hogy ehhez vajon Marci mit szól, még csak rá sem néztem.
- Tehát innen voltál nekem olyan ismerős.
- Úgy tűnik.- szögeztem le, majd gyorsan a többi fiúra néztem, hogy felvegyem a rendelésüket. Mikor mindannyiuktól felvettem Kornélra néztem.
- Odajössz?- mutattam a pult felé.
- Persze.- Majd a haverjaira nézek.- Bocs srácok.
A pulthoz menet éreztem Marci szúró tekintetét, szinte lyukat égetett a hátamba.
- És hogy vagy?- ült le a bárszékre, míg én az italokat készítettem el a fiúknak.
- Megvagyok, dolgozgatok. És te hogy vagy?
- Élvezem a nyarat.
- Ezek szerint nem dolgozol?
- De, apámnak segített otthon a műhelyben. Tudod ő autószerelő.
- Értem.- mosolyodtam el, majd odaadtam az italát.- Mindjárt jövök.
Fogtam a tálcát és kivittem a rendeléseket. Már éppen fordultam vissza, mikor Marci elkapta a csuklómat és lehúzott az arcához.
- Ti meg honnan ismeritek egymást.
Lassan felegyenesedtem és mosolyogva a képébe vágtam.
- Egyik éjszaka ismerkedtünk meg. Ő legalább bemutatkozott nekem.- megforgattam még a kést a szívében, hagy érezze én mit éltem át, meg még most is.
Mikor visszaértem Kornél rögtön rákérdezett.
- Mit akart Marci?- gyanúsan nézte a barátját, aki szintén farkasszemet nézett vele.
- Semmit. Mindig van valami baja. Kezd olyan lenni, mint Szabina.
- Jaj ne is mond. Elviselhetetlen az a lány. Nem is értem mér nem dobta már ki.
Megörültem, hogy legalább nem csak én vagyok az egyetlen, aki nem kedveli a lányt.
- Mióta vannak együtt?- érdeklődtem
- Már nagyon hosszú ideje. Középiskola óta.- erre leesett az állam, mire ő csak bólogatott.
- Hány évesek?
- Szabina azt hiszem 19, az öreg meg 21. Szabina 10-es volt, ahogy összejöttek. Azóta olyan, mint egy pióca. Ilyenkor is valamit hazudik neki, hogy a családjával van.
- És még sosem bukott le?- húztam fel a szemöldököm, mert elég sötétnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy ezt három éven keresztül eljátsszák vele.
- Nem túl okos a csaj.- mosolyodott el.- De ne róluk beszéljünk.
Nem tudtunk új témába belekezdeni, mert Marci közeledett felénk.
- Öreg ülj már vissza!-játszott mosollyal próbálta a közelemből eltüntetni.
- Majd megyek. Elvagytok ti nélkülem is.- nézett az éppen nevető haverjaira.
- Nem csajozni jöttünk ide!- váltott kicsit szigorúbb hangnemre.
- Adhatok is valamit?- vágtam bele, mire ő csak szúró nézést lövellt felém.
- A haveromat!- kezdett fagyossá válni, így most hagytam nyerni.
- Menj csak, nekem amúgy is sok munkám van.- egy szolid mosolyt eresztettem meg Kornél irányába.
- Hát jó. Most is bízzam a sorsra, hogy találkozunk vagy most adsz egy telefonszámot?- kérdezte kacéran, kicsit sem szégyenkezve a haverja előtt. Mondjuk miért is tette volna, ő az egészről nem tudott semmit sem.
- Egyik sem. - lelohadt a mosoly az arcáról Marcién pedig kacér mosoly jelent meg, én viszont ezt nem sokáig hagytam így.- Mit szólsz, ha holnap reggel találkozunk a büfé előtt és elmegyünk strandolni. Szabad napom lesz holnap. Jó társasággal szeretném eltölteni.
- Nekem megfelel.- széles mosolyra váltott az eddig búskomor képe, Marci pedig köpni nyelni nem tudott.
- Akkor reggel kilenckor itt találkozunk.- fogtam meg a kissé izmos vállát, majd puszit nyomtam az arcára.
Kornél elindult, de Marci nem ment vele.
- Nem jössz öreg?
- De, csak még rendelek.
- Mit adhatok?- tettem alá a lovat.
- Ne csináld! Kornél jó srác. Nem érdemli meg, hogy kihasználd.- mélyen belenézett a szemembe és hetek óta először most voltunk ennyire közel egymáshoz és az eddigi magabiztosságom egy pillanat alatt elszállt. De erőt vettem magamon, megköszörültem a torkomat és válaszoltam.
- Miből gondolod, hogy én kihasználom? Én nem olyan vagyok mint te.- vágtam bele egyenesen a képébe.
- Fogalmad sincs róla, hogy én milyen vagyok. Ne ítélkezz!
- Az lehet, de nem is akarom megtudni. Felejtsük el egymást!- ajánlottam fel neki.
- És ha nem megy?
Az már a te bajod! Tessék!- tettem le elé az előzőleg rendelt italokat is, hogy ne üres kézzel mennyen vissza.
Lassan visszasétált a barátaihoz és az est további részében búskomoran ült az asztalnál. Ha a régi énem lenne, rögtön megesett volna rajta a szívem, de rajtam se esett meg a szíve, mikor megcsalta velem a barátnőjét és utána sem hagyott békén. Egy pillanatig sem gondolt rá, hogy evvel engem milyen helyzetbe hozott. Igya meg ő ennek a levét.

7.- Egy különlegesen rossz hét

Június 4., szombat

A mai nap már újra a délelőttös műszakban voltam, ami azt jelentette, hogy a főnök is bent lesz és választ kellene adnom neki, ezért amint reggel beértem bementem hozzá és elfogadtam az ajánlatát, letudva a tegnapi idegeskedés egyik felét. A másik viszont még nagyon is emésztett. A tegnap esti történtek nem tudom jó ötlet volt e, de arra lettem figyelmes, hogy a pult mögül folyamatosan az ajtó felé pillantgatok, várva arra, hogy betoppanjon. Eltelt egy óra, majd kettő végül már a munkaidőm végénél jártam és még mindig reménykedtem, hogy megjelenik. Végül már olyan hülyeségekkel tömtem a saját fejemet, hogy biztos azt hiszi ma is délutános vagyok. Így a munkaidőm után is feltűnés nélkül leültem, beszélgettem a váltósokkal, mintha felügyelném a menetet, mint új üzletvezető, ehelyett csak vártam, hogy megjelenjen. Öt óra is már elmúlt, mikor kénytelen voltam elfogadni, hogy ma nem jött el. Szomorúan és magányosan indultam el a szállás felé. Már éppen a kulcsaimat kerestem elő, mikor a szemem sarkából egy alakot láttam meg. Felnéztem és ott állt lazán a falnak dőlve egy szál rózsával a kezében.
- Mi tartott olyan sokáig? - rugaszkodott el a faltól, én pedig a döbbenettől és az örömtől mozdulni se bírtam. Ő viszont közelebb lépett hozzám és puszit nyomott az arcomra. Éreztem, hogy az arcomat pír öntötte el, de ekkora boldogság lökettől még arról is elfeledkeztem és önkívületlenül örültem ennek az apró gesztusnak.
- Minek köszönhető ez?- néztem fel végre az arcába.
- Csak úgy!- vágta zsebre kezeit.- Sétálunk?
Gondolkodás nélkül belementem. Csöndben lesétáltunk a parthoz, majd a bicikliúton kezdtünk el menni.
- Milyen napod volt?- törte meg a csendet.
- Üzletvezető lettem.- újságoltam el vigyorogva a nagy hírt.
- Gratulálok.
Egy pillanatra csend szállt ránk, mire az agyam rögtön gondolkodásba kezdett. Persze ott lyukadt ki, hogy én mégis mi a francot csinálok. Ennek a srácnak barátnője van, aki a sajátos furcsa módján, de szereti őt. Pont én tenném meg ezt mással, mikor én tudom a legjobban, hogy ez mennyire tud fájni. Hirtelen könnyek szöktek a szemembe és ekkor tudatosult bennem, hogy bármennyire szeretném megismerni, ez most nem fog menni.
- Nem tehetem ezt!- álltam meg hirtelen az úton, mire ő is megtorpant
- Mit?- hüledezett a hirtelen hangulatváltásomtól
- Neked barátnőd van!- döbbentem rá a saját "okos" meglátásomra.
Visszafordultam a szállás felé és a könnyeimmel küszködve indultam el egyedül. Marci egy pillanatig csak ott állt megdermedve, de ő is rájöhetett, hogy teljesen igazam és hagyott elmenni.
Fel se tűnt mikor újra a sétálóutcához értem. Tomi állított meg.
- Mi történt?- kérdezte lágy hangon, de ekkor megjelent a büfé bejáratánál Marci, mire Tomi arca megkeményedett és szinte köpte a szavakat.- Már megint ő?- bökött a fejével Marci felé. Rám nézett, de nem állt meg, mire újabb könnyáradat szökött a szemembe. Tomi beidegesítette magát, otthagyott és odarontott Marcihoz.Mielőtt odaállt volna elé lökött rajta egyet, mire Marci hátra fordult és kérdőn nézett rá.
- Mi a szart baszakodsz? Hagyd már békén!- üvöltötte a képébe, mire minden vendég oda figyelt.
- Ne szólj bele!- emelte fel fenyegetően a mutatóujját, amit közvetlen az állához helyezett. Tomi ellökte a kezét majd köpött egyet az arcába. Megrökönyödve a szám elé kaptam a kezemet, majd sírva elindultam a szállásunk felé. A nagy vitatkozás közben még csak észre sem vették, hogy eltűntem.
Nem is tudom mi ütött belém. Két srác összeveszik miattam pusztán csak azért, mert létezem. Jobbnak látom, ha most azonnal lelépek. Így is teszek.
Előveszem a bőröndömet és elkezdek pakolászni. Nem érdekel sem a munka, sem a barátok, senki sem érdekel magamon kívül, ami hihetetlen. A bőröndöket már bezárom, majd utoljára még végignézek a szobámon, majd elindulok. Könnycseppek gördülnek le az arcomon, mert fogalmam sincs ezután mit kezdek magammal, így csak elindultam a sétáló utcán nem is gondolva arra, hogy bárkivel találkoznék, de a sors nem ezt szánta nekem, ugyanis Tomi rohant utánam ki az üzletből.
- Elmész miatta?- nézett a bőröndjeimre.
- Elmegyek, de nem miatta.- áltattam mindkettőnket, de elég rosszul hazudok, mert ezt még ő sem vette be.
- Tudod mit, tégy amit akarsz, de ha egy ilyen szemét miatt elmész ne remélj túl sokat az élettől.- majd ott hagyott.
Tomit rögtön Marci váltotta, aki megrökönyödve állt előttem.
- Te meg mit csinálsz?- nem válaszoltam.- Ne csináld ezt! Ha azt akarod többé a közeledbe sem megyek, sőt a büfé közelébe se!- esküdözött nekem.
- Én ezt már eldöntöttem.- hajtottam le a fejemet és a földet bámultam, mintha az olyan érdekes lenne.
- Békén hagylak! Nem kereslek. Megígérem! Csak ne menj el!
Az érzések csak úgy kavarogtak bennem. Ha maradok megtudja, hogy miatta akartam elmenni, hogy nem akartam, hogy az az érzés tovább emésszen, amit felé táplálok. De ha megyek, soha nem tudom kimagyarázni magam otthon, se a főnök előtt, aki bízik bennem. Mit tegyek? Segítség!


Június 10., péntek

Lassan egy hete, hogy történt a dolog, de engem belülről már teljesen felemésztett. Marci addig győzködött míg végül jobb belátásra nem bírt, de most, hogy maradtam szívesebben lennék otthon és felejteném el az egészet. A helyzet az, hogy mióta elakartam menni Tomi nem beszél velem, Marci pedig nem keres, mivel ez volt az ígéret, ami miatt maradtam. A szobatársaimmal nem beszélhettem meg a dolgot, mert az egyikőjük annyira pozitív, hogy ilyen másik ember nincs, a másikjukra pedig, ha ránézek már sírhatnékom van, így minél több időt a büfében próbáltam tölteni. Intéztem a beszállítókat, a pénzügyeket, mindent, csakhogy lekösse minden időmet.
Ma esti műszakban voltam, így várható volt a nagy pörgés, de erre még én se készültem fel. Egyszer csak egy nagy társaságra lettem figyelmes a pénztárgép mögül, aminek az élén Szabina állt maga mögött húzva Marcit. A szívem szó szerint megdermedt és nem dobogott többé azon az éjjelen. Legszívesebben odamentem volna és képen töröltem volna, hogy csak egy hetet adott nekem, hogy mindent felejtsek el, de ezt mégsem tehettem, főleg nem, mint üzletvezető. Marci rögtön körülnézett és mikor találkozott a tekintetünk még komolyabb lett, én pedig olyan szúrósan néztem felé, hogy egyenesen a szívéig hatoljon. Szabina rögtön észrevett és le is csapott rám.
- Ma van Marci szülinapja és itt fogjuk megünnepelni. Csinálj nekünk helyet!- utasított
- Ez nem, így működik.- koncentráltam csak Szabinára.- Előre jelezni kell egy ilyen nagyobb társaságot. Tele vagyunk, ahogy azt te is láthatod.- mutattam a teli asztalokra.
- Látod én megmondtam, hogy mennyünk máshova.- szólalt meg Marci
- Nem! Mi itt fogunk ünnepelni.
Mivel a szőkeség nem értette meg, amit mondtam és az idegeimen táncolt inkább átadtam az egyik pincér srácnak, hogy legyen szíves oldja meg ezt a "feladatot", de kár volt ugyanis úgy oldotta meg, hogy leültette őket és maradtak. Aminek igazából örülnöm kéne, ugyanis óriási bevételhez jut, így a büfé. Én mégse tudtam örülni.
Az este folyamán Szabina viháncoló nevetése már az agyamra ment, Marci folyamatos szemmel tartása pedig már az őrületbe kergetett, így miután elvégeztem minden dolgomat, úgy gondoltam, hogy a héten összegyűlt túlórámból most kiveszek pár órát és inkább elmegyek haza, mint hogy tovább nézzem őket. A helyettesemnek elmondtam mindent, hogy mire figyeljenek oda záráskor, de nem ez az első alkalom, hogy egyedül zár, így nem volt semmi félni valóm. Ahogy kitettem a lábam az ajtón Marci rögtön utánam jött.
- Én mondtam, hogy mennyünk máshova. Tudod milyen Szabina, ha valami nem úgy van ahogy azt ő akarja.- egy cseppet sem esett meg rajta a szívem, sőt inkább szántam. Mikor nem álltam meg ő tovább mondta nekem.- Sajnálom megszegtem, amit ígértem. Esküszöm, hogy többet nem látsz.
Hangosan felnevettem és hátra fordultam.
- Te nekem ne esküdözz!- váltottam át vigyorgó gonosszá.
- De..- kezdett volna, de a szavába vágtam
- Isten éltessen. Legyen szép estéd.
Nem vártam reakciót csak mentem tovább. Büszke voltam magamra, hogy ennyire könnyedén csúsztak ki a számon a szavak. Ettől pedig boldog lettem, ami már egy hete nem történt meg velem. Ezek után megfogadtam magamnak, hogy nem érdekel sem Szabina sem Marci. Éljék azt a hamis kis életüket, de én egy percig sem fogok többet szomorkodni miattuk. Sokkal jobbat érdemlek!